Az elmúlt hétvégén az országos bajnokságban szereplő csapatunk két
mérkőzést játszott, pénteken Budapesten az UVSE II, majd vasárnap hazai
medencében a Szeged csapatával. Titokban reménykedtünk a kettős
sikerben, de a sportban bármi előfordulhat. A pénteki mérkőzésről már
írtam, hogy 5 perccel a mérkőzés kezdete előtt loholtunk be a
medencéhez, a fiúk ledobálták a ruháikat, majd szoros első félidőt
követően legyőzték az Újpest második csapatát (akik csak egy góllal
kaptak ki a bajnokságot megnyerő Újpest I-től!) A végeredmény 5-11 ide.
A vasárnapi mérkőzést nagyobb izgalommal vártuk, hiszen a Szegedi
Vizipóló Suli sportolói borsot törtek az első meccsen az orrunk alá.
Igaz ebben mi is segítettünk, hiszen az utolsó negyedig simán
vezettünk, de ott elhasaltunk egy 0-7-es gólözönnel. Leblokkolt a
csapat, mondhatni öngólokat lőttünk magunknak. De milyen szép a sport,
a fiúk nagyon szépen összekapták magukat és fegyelmezett, pontos
és bátor játékkal simán vertük ellenfelünket 12-8-ra. A megjelent
szurkolóinknak ismételten köszönetet mondunk, hiszen buzdításuk nagyon
megerősítenek bennünket!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
CSVVSE - SZVPS 12:8 (3:1; 3:2; 3:3; 3:2)
CSVVSE
- VÁCZI Dániel (kapus) - Bodnár Péter, CSEH Nándor 3, Schal Dániel,
SZABÓ Zoltán 3, CSABA Attila, Szabó Tamás, Grósz Alex, KÁRIS Áron 1,
KOVÁCS János, BODOR Csanád 5, Dögei Dániel, Gulyás Levente, Boros
Krisztán
Június 13-án az utolsó fordulóban a Budafok együttesét látjuk
vendégül Csongrádon, melyre szeretettel meghívunk minden Szülőt,
Rokont, Barátot, Barátnőt, szomszédot és szimpatizánst. Remek időnk
lesz, úgyhogy hozzanak, hozzatok fürdőruhát is!
Ezen a mérkőzésen döntetlen vagy
győzelem a 8. helyet szerezhetjük meg, így nagyon fontos lenne, hogy
minden sportolónk és minél több hozzátartozó megtiszteljen minket
szurkolásával. Mivel ez az utolsó mérkőzésünk, jöjjenek el mert a fiúk
megérdemlik, hogy megtapsoljuk őket, hiszen sport történelmet írtak.
CSVVSE - Budafóka SE, 2010. június 13. 15.30, Csongrád Városi Fürdő
Várjuk Önöket! Várunk Benneteket!
CSVVSE
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






