Szombaton és vasárnap teltházas mérkőzéseket láthattak az uszodába látogatók, köszönhetően annak, hogy a 97-es korosztály (10 csapat, 20 mérkőzés) két napos hazai fordulóját most rendeztük. A fiatalok hozták a tőlük elvárható eredményeket és kis szerencsével még meglepetést is okozhattak volna. A bravúr ugyan elmaradt, de becsületesen helyt álltak a hölgyek és urak.
A CSVVSE 97 tagjai: Szarvas Milán (kapus), Barta Tamás, Bodnár Péter, Dögei Dániel, Máté Viktória, Busa László, Gyebnár Mihály, Tábit Gábor, Szabó Zsombor, Kiss Márton, Kurucz Kitti, Rácz Viktória, Tassi Áron, Laczkó Levente Gratulálunk nekik!
Az országos gyermek bajnokságban is itthon mérkőztünk meg a listavezető UVSE I (Újpest) csapatával és az első negyed kábulatán túllépve a következő három negyedben mi kerültünk felül. A szurkolóink fantasztikusan segítették a csapatot, zúgott a "hajrá Csongrád" és igazán lúdbőrös hangulatban telt a mérkőzés nagy része. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, hogy hangorkánt zúdítottak ránk 0-5 után is, mert ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy igazán jó meccset játszunk egy nagynevű csapat ellen. Végre mindenki felvette a kesztyűt és a második félidőt meg is nyertük, ez nagy reményekre jogosíthat fel bennünket a jövőre nézve.
Edzőként vesztes meccset követően még nem voltam ilyen elégedett, mondhatnám boldog, mert igazi csapatként küzdöttünk.
CSVVSE - UVSE I 9-13 (0-5; 2-4; 4-3;3-1)
CSVVSE: BOROS Krisztián (kapus) - CSEH Nándor 3, SCHAL Dániel, SZABÓ Zoltán 1, CSABA Attila, SZABÓ Tamás, GRÓSZ Alex, KÁRIS Áron, KOVÁCS János 2, BODOR Csanád 3, JAKAB Róbert, GULYÁS Levente, VÁCZI Dániel (kapus), és A SZURKOLÓK ... nem véletlen, igen mindenki nagybetűvel!...
Május 22-23-án a 98-as korosztály kétnapos versenyét rendezzük Csongrádon, ahová szeretettel várjuk az érdeklődőket, szurkolókat. Gyermek csapatunk 23-án, vasárnap a Honvéd Dominót látja vendégül 14.30-kor (és elképzelhető, hogy még egyszer összecsapunk a nap folyamán, bepótolva az elmaradt bp-i mérkőzésünket)
CSVVSE
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






