A múlt heti KSI SE és a tegnapi Eger elleni összecsapás
eredményeivel adósak maradtunk. Sajnos a papírforma továbbra is tartja
magát, így nem tudtunk pontot szerezni. A KSI ellen nagyszerűen kezdett
a csapat, a védekezés akadozott egy picit, de a támadásainkat szépen és
eredményesen vezettük, így két negyedet követően 6-6-os állásnál
cserlétünk térfelet. A harmadik játékrészben meginogtunk és 0-3-al
elhúzott a KSI. A negyedik negyedben miután látszott, hogy nem fogunk
megújulni, mindenki lehetőséget kapott, de ez sem segített, így alakult
ki a nagyarányú vendség győzelem (9-16). Összességében jobban
játszottunk, mint az Újpest ellen, de nincs ekkora különbség a két
csapat között. A mérkőzésnek még egy érdekessége volt, a háromszoros
olimpiai bajnok Dr. Molnár "Papesz" Tamás volt az egyik játékvezetőnk,
gratulált a teljesítményünkhöz (legalábbis az első félidőhöz) és a
mérkőzés után sok sikert kívánt kis csapatunknak.
CSVVSE - KSI 7-16 (3-4; 3-2; 1-4; 0-6)
CSVVSE: Váczi Dániel (kapus), Lekrinszki Tamás, Cseh Nándor, SCHAL
Dániel 2, SZABÓ Zoltán 2, Csaba Attila, Szabó Tamás, GRÓSZ Alex, KÁRIS
Áron, KOVÁCS János 3, Bodor Csanád, Jakab Róbert, Gulyás Levente, Boros
Krisztián (kapus)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






