Az év utolsó mérkőzésén vagyunk túl a Gyermek Országos Bajnokságban, melynek tétje a felsőházba kerülés volt. Sajnos, mivel Csongrádon ilyenkor már nem tudunk mérkőzést rendezni, Szentesen fogadtuk az egyik legsikerersebb utánpótlásbázissal rendelkező BVSC csapatát. A hazai pálya érzése azért sem segítette a fiókat, mert a szentesi csapat szülőstől, bőröstől a BVSC-nek szurkolt, síppal, dobbal (nádihegedűvel nem), hiszen akár döntetlen esetén is a szomszédvár jutott volna tovább.

A MI KIS CSAPATUNK (mostantól csupa nagybetűvel!!!) azonban a SZÜLŐKKEL ÉS ROKONOKKAL, BARÁTOKKAL felvette a kesztyűt és átsegített bennünket a nehezebb szakaszokon.

A helyszínen megjelenteknek és minden támogatónknak KÖSZÖNJÜK a támogatást és hogy töretlenűl segítik munkánkat és bíznak bennünk! Aki nem volt ott sokat veszített, mert ezekért a pillanatokért érdemes sportolni, szurkolni és talán élni is. Aki ott volt nagyszerű élménnyel lett gazdagabb, tanúi annak, ahogy ezek a kisfiúk hősök lettek. Hiszen ilyen még nem volt, hogy egy pici városka (és vidékéről) összegyűlt néhány lelkes gyerek a legjobbak közés került, olyan nagynevű csapatok mellé, mint a Honvéd, Vasas, BVSC, Eger, Szeged és sorolhatnám. Magunk mögé hagyva a támogatásunk többszörösével gazdálkodó megyeszékhelyek csapatait (Szolnok, Debrecen, Kaposvár, Pécs, stb.).

Kezdek bemelegedni, de azért néhány szót a mérkőzésről is illik ejteni. :)
Az előzmények: 12.15-kor lefújták a Szentes-Kecskemét mérkőzést, melyet a heylszínen néztünk meg és melyen hazai győzelem született, így számunkra egyetlen lehetőség a legjobbak közé kerülésre, ha győzünk. Ez óriási terhet rakott a vállunkra és utólag bevallom, hogy 30 éves vízilabdás és 10 éves edzői minden tapasztatával együtt is úgy izgultam, hogy majd be..., szóval nagyon. Sokat dolgoztunk a fiúkkal és nem éreztem volna igazságosnak, ha nem nyerünk, de ilyen tüzet talán még sosem láttam a szemekben. A védekezésünk az elején tökéletesen működött, ettől a BVSC lebénult és hiszem, hogy ha a kiharcolt emberelőnyös helyzeteinket kihasználjuk ebben az időszakban, akkor könnyedén nyerhettünk volna. A tét azonban megremegtette a kezeket és sokat hibáztunk elől, azután hátul is. Nagy gólokat lőttünk, és harcoltunk minden lepattanóért, de könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek, így a vége előtt két perccel az eredmény 7-8. Oda. És ekkor bekövetkezett az amit csak a legnagyobbak tudnak, a fiúk összeszedték minden erejüket és a nagyszerű Schal Dani vezérletével 2 gólt is tudtunk lőni. Az utolsó 20mp-ben a BVSC támadott, de megszereztük a labdát, így aztán mi örülhettünk a végén. Említettem SCHAL DANI nevét, aki ma a csapat PD TDI turbodízel motorja volt, hihetetlenül küzdött és 4 gólt lőtt. Egyértelműen a nyerő emberünk volt, mert robotolt, harcolt, úszott és nagyon okosan, elszántan játszott. Azon túl, hogy végigharcolta az egész mérkőzést, többször megúszásból is gólt szerzett. Ezt a teljesítményt csak az tudja értékelni, aikit már nyomtak a víz alá 32 percen keresztül folyamatosan... ZSENIÁLIS

A jegyzőkönyv:
Csongrád VVSE - BVSC 9:8
CSONGRÁD: VÁCZI DÁNIEL- LEKRINSZKI TAMÁS, CSEH NÁNDOR 2, SCHAL DÁNIEL 4, SZABÓ ZOLTÁN, CSABA ATTILA, SZABÓ TAMÁS,GRÓSZ ALEX, KÁRIS ÁRON, KOVÁCS JÁNOS 2, BODOR CSANÁD 1, GULYÁS LEVENTE, BOROS KRISZTIÁN
Felkészítőik: Versegi Zoltán, Huszka Károly és Kozák László
Ez volt az év utolsó mérkőzése, legközelebb márciusban ugrunk medencébe és immár az ELIT csoportban.

Engedjék, engedjétek meg, hogy még egyszer megköszönjük a támogatást és szeretettel várunk Mindenkit tavasszal a csongrádi fürdőben, amiről sokan még nem is hallottak, de már nézegetik a térképet és garantáljuk, hogy minden csapat nagyon meg fog izzadni nálunk. Ez a mi oroszlánbarlangunk.

CSVVSE